Egyre több ország nyitja meg a határait a külföldiek előtt az EU-ban, így lehetővé válik az országok közötti utazás akár üzleti, akár turista célból. A kínai, amerikai, vagy ausztrál, “beutazó” turisták megjelenésére ugyanakkor még várni kell, mivel az EU külső határai csak július elejétől nyílhatnak meg. Ettől függetlenül már látszik valami halvány esély a különjárati autóbuszos piac beindulására, nagy kérdés ugyanakkor, hogy milyen feltételek mellett utazhatnak újra a turisták autóbuszokkal?

A Napi.hu szúrta ki, hogy Görögországban speciális rendelkezéseket vezettek be a turistabuszokra. Ezek közül a legfontosabb, hogy az autóbuszokon a helyeknek csak az 50 százalékát vehetik igénybe az utazók és természetesen az utazás ideje alatt végig viselniük kell a maszkot. További kikötés, hogy nem lehet használni a klímaberendezést a buszban, ami legyünk őszinték nyáron, az általában teli üveges, tehát nem nyitható felületű ablakokkal szerelt turistabuszokon meglehetősen drákói szigornak tűnik. De tényleg csökkenthető így a fertőzésveszély?

Maszk, mint hatékony megelőzés

Itthon egyelőre nincsenek érvényben ilyen korlátozások, de a szakmai szervezetek és a különjárati személyszállítási szolgáltatásokat nyújtó cégek között egyetértés van abban, hogy egy turistabuszon a lehető legnagyobb védelmet a maszk viselése és a rendszeres kézfertőtlenítés nyújtja. Korábban foglalkoztunk vele, hogy nincs értelme 50 százalékos kapacitással közlekednie egy busznak, mert növeli a légszennyezettséget, de valódi védelmet nem nyújt, hiszen még úgy sem lehet tartani sok esetben a 1,5 méteres távolságot az üléskiosztás miatt. A hazai buszos szolgáltatók ugyanakkor fontosnak tartják a járművek rendszeres, hatékony fertőtlenítését, amivel jelentősen csökkenthető a fertőzésveszély.

A koronavírus a turistabuszos utazást is átalakíthatja 1

Perdöntő holland kutatás?

“A nyilvános helyek esetében a megfelelő szellőzés kulcsfontosságú a Covid-19 koronavírus terjedésének minimalizálására” – állapította meg az Amszterdami Egyetem ( UvA) kutatása. Amelynek eredményeit a neves The Lancet Respiratory Medicine magazinban is publikálták. A lézerfénnyel végzett vizsgálat során a kutatók arra kérték az embereket, hogy beszéljenek és köhögjenek a levegőbe. Az ily módon, a szájból kikerülő kis méretű nyálcseppek (valamint az ezeken utazó kis részecskék, például baktériumok, vírusok) még percekig a levegőben maradtak. A kutatás szerint egy köhögés után öt perccel a nyálcseppecskék több mint 50 százaléka még mindig úszott a levegőben és csak jóval később hullott le a padlóra.

A kutatók ugyanezt a kísérletet elvégezték egy légkondicionált térben is, ahol azt figyelték meg, hogy a nyálcseppek több mint fele kevesebb mint 2,5 perc alatt eltűnt a levegőből. Ha pedig egy ablak, vagy ajtó nyitva volt a helyiségben, akkor mindez még gyorsabban, mindössze 30 másodperc alatt megtörtént.

Mégis klímázhatunk?

Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy a görögök döntésével szemben akkor mégiscsak lehet használni a klímát? A buszokhoz klímaberendezéseket gyártó Konvekta korábban rengeteg ezzel kapcsolatos kérdést kapott. Ők a német Robert Koch Intézet kutatására hivatkoznak, amely megállapítja, hogy a koronavírus 90 százalékban cseppfertőzéssel, tehát köhögéssel és tüsszentéssel terjed, míg a felületekről történő megfertőződés csak 10 százalék. Ezért a Konvekta azt mondja, hogy ventiláció, vagyis a légkondicionálás javítja a belső levegő minőségét, ugyanis növeli a páratartalmat, ezáltal megelőzi az orr és a száj nyálkahártyájának kiszáradását. Ez pedig javítja az ellenálló képességet a kórokozókkal szemben.

A Konvekta szerint ugyanakkor kiemelten fontos a klímaberendezés rendszeres karbantartása. Mindez magában foglalja a fém szűrők tisztítását, valamint a mikro méretű részecskék szűrésére használt filterek cseréjét. A cég szerint eddig számos teszt igazolta, hogy egy légkondicionált helyiségben sokkal kevesebb baktérium volt, mint a szabadban. Akkor ilyen egyszerű az egész?

A koronavírus a turistabuszos utazást is átalakíthatja 2

Nem mindegy, hogy használjuk

Elméletben nem tudjuk teljesen kizárni annak a lehetőségét, hogy valaki megfertőződjön a koronavírussal a klímaberendezés használata közben. Ennek lehetősége azonban nagyon csekély” – hívta fel a figyelmet Heinz Kiess, a MAN Truck&Bus marketing részlegének vezetője. A német busz- és teherautó-gyártó ajánlása szerint fontos, hogy a klímaberendezést csak és kizárólag “friss levegő” módban használják és kerüljék a belső levegő keringetését.

Fontos továbbá figyelembe venni, hogy nem szabad lekapcsolni a klímát manuálisan, mert az csak a hűtőkompresszort kapcsolja le, a levegőbefúvást nem. Mindamellett az MAN is felhívja a figyelmet arra, hogy gondot kell fordítani a tetőklíma filtereinek, valamint a busz levegőszűrőjének a rendszeres cseréje. Természetesen az elhasznált levegő nem marad a buszban a klíma folyamatos használata mellett, mivel az folyamatosan távozik az erre szolgáló szellőzőnyílásokon keresztül.

Kiegészítő megoldások

Természetesen minden szigorú óvintézkedés mellett előfordulhat, hogy egy renitens utas leveszi a maszkot és eltüsszenti magát. Ilyen esetekre kínálnak már a buszgyártók rengeteg megoldást.

A piac legkomplexebb megoldásait eddig talán a spanyol Irizar mutatta be. Az ő ötleteik messze túlmutatnak a hagyományos “plexizzünk be” mindent elven. A cég elérhetővé tett a buszaihoz egy olyan, a busz ajtó közelében elhelyezhető  okoskamerát, amely még felszálláskor ellenőrzi, hogy az utas testhőmérséklete 37 Celsius-fok fölött van-e. Amennyiben a beépített szenzor úgy érzékeli, hogy a kamera előtt állónak láza van, úgy azonnal figyelmeztetést küld. Az éjszaka látó okoskamera akkor is jelez, ha valaki nem visel maszkot.

A koronavírus a turistabuszos utazást is átalakíthatja 3

Bár őrajta van maszk, a kamera szerint lázas. Így valószínűleg nem szállhatna fel a buszra.

Szintén fontos fejlesztés lehet a jármű automatikus fertőtlenítését szolgáló készülék alkalmazása, amely egyszerűen működtethető a jármű valamelyik elektromos konnektoráról. Az eszköz 15-30 perc alatt teljesen fertőtleníteni a busz levegőjét és annak utasterét a fertőtlenítő oldat permetezésével. Végül, a művelet elvégzése után 3-4 óra elteltével vehetik birtokukba az autóbuszt az utasok. Az Irizar mindamellett mobil légtisztító berendezések használatát is ajánlja, amelyek képesek elpusztítani az utastérben keringő baktériumokat és vírusokat.

A koronavírus a turistabuszos utazást is átalakíthatja 4

Plexifal védi az utasokat az Irizarban.

Ha egy üzemeltető úgy dönt, hogy szeretné megvédeni a sofőrjeit, akkor kihajtható plexi falat is kérhet az Irizarnál, illetve számos más gyártónál. A buszgyártók azok számára is kínálnak alternatívát, akik az ülések közötti tereket szeretnék leválasztani. Az Irizar az ülések háttámlájára szerelhető plexi falakkal, a Van Hool pedig fentről lelógatott átlátszó, hajlékony műanyag függönyökkel óvná meg az utasokat egymás tüsszentés, vagy köhögés általi megfertőződésétől.

Fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy az alkalmi térelválasztó elemek nem helyettesíthetik a maszkot, kizárólag arra az esetre szolgálnak, ha valamelyik utas egy óvatlan pillanatban valamilyen módon megválna a maszktól. És, hogy milyen lehet az utazás a koronavírus-járvány idejére felkészített turistabuszon? Ennek szemléltetésére érdemes végül megnézni a Van Hool videóját.

Kép(ek) forrása: Irizar, MAN