Rövid, de velős volt a 2020-as Africa Eco Race nyitószakasza Marokkóban, ám nem fogott ki a Qualisport Racing legénységén – adta hírül a csapat saját Facebook-oldalán. Ezzel Kovács Miklós pilóta, Ács László fedélzeti szerelő és Czeglédi Péter navigátor a 14 versenyzőből álló kamionos mezőny legjobb eredményét produkálta a csőrős Scaniával, amelyet egyszerűen csak Torpedónak hívnak.  

A magyar trió az afrikai tereprali-viadal nyitónapján az első, mindössze 23 kilométeres szakaszt 28 perc 27 másodperc alatt teljesítette. Ez az eredmény az autós-kamionos összetett mezőnyben a 11. helyet jelenti, ami szintén nem rossz eredmény, sőt. Az első versenynapon több egység is hibázott a különféle kategóriákban, nem volt ez másképp a magyarokkal sem, akiknél a navigáció jelentett kihívást. 

Rövid, de trükkös, navigációs tekintetben nagy kihívást jelentő pályát kellett teljesítenünk, amelynek zöme szokatlan módon egy erdős területen kanyargott. Követtük a nyomokat, majd volt egy forró pillanat, amikor az egyik kamionos versenytárs szembejött velünk. Akkor rájöttünk, hogy rontottunk. Visszamentünk, körülbelül másfél kilométert, rátaláltunk a helyes útra, ami a sűrűjébe vezetett. A fél erdőt összeszedtük, de sikerrel eljutottunk a célig és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy csak álmodni mertünk ilyen kezdésről” – értékelt a szakasz céljában Kovács Miklós, a viadal 2010-es kamionos győztese, aki egy év kihagyás után tért vissza az Africa Eco Race-re.


A verseny másik két magyar egysége közül a szintén a kamionosok között próbálkozó Fazekas-Horn-Csákány hármas a Scaniával 1 óra 18 perces időt ért el és a monstrumok között és a 7. helyen végzett, míg a Varga-Toma kettős az autósoknál 1 óra 4 perc alatt teljesítette a távot, amivel a kategóriában a 12. helyet szerezték meg. 

A nap legjobbja az autósoknál a Can-Am SSV-vel induló Derikx Sander lett 24 perc 26 másodperces idővel, míg a motorosoknál 20 perc 33 másodperces idővel Alessandro Botturi bizonyult a leggyorsabbnak. A napi szakaszt 489 kilométernyi összekötő követte az Errachidia közelében található Tarda táboráig: az Africa Eco Race második versenynapja onnan rajtol ma, ahonnan 329 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek a Mhamidig.