Az új akkumulátor-technológiás buszok átadására 11 hónapja van a lengyel gyártónak, amelynek öt darab töltőoszlopot is kell telepítenie a szerződés értelmében. A helyi utazóközönség hat szóló Urbinót, valamint négy Urbino midi buszt vehet birtokba jövőben.

A szóló buszok három ajtósak, összesen 70 utas szállítására alkalmasak és utasterükben 28 párnázott ülés kapott helyet. A járművek zárt vezetőfülkével, automata tűzjelző- és tűzoltó rendszerrel, belső kamerarendszerrel és LED-kijelzős utastéri tájékoztató rendszerrel készülnek. Az utasok megfelelő komfortérzetéről fűtési funkcióval ellátott légkondicionáló gondoskodik, emellett a fedélzeten utazóknak a beépített USB-portoknak köszönhetően lehetőségük nyílik okostelefonjaik töltésére is. 

A 12 méter hosszú Urbinókat 160 kW-os (220 LE) elektromotor hozza lendületbe, amely a működéshez szükséges áramot a Solaris új fejlesztésű, 250 kWh összteljesítményű High Energy lítium-ionos akkumulátoraiból nyeri. Töltésüket lassú töltéssel lehet megoldani Pakson. 

A 8,9 méteres Urbino midi buszok fedélzetén 40 fő utazhat kényelmesen, közülük pedig összesen 24 utas foglalhat helyet. A kétajtós járművek hajtásáról ugyancsak 160 kW-os elektromotor gondoskodik, akkumulátorcsomagjuk összteljesítménye 200 kWh. A szóló változatokhoz hasonlóan az elektromos midik  High Power akksijait is lassú töltéssel lehet majd végezni a buszgarázsban. 

Ezek az e-buszok járnak majd Pakson 1

A Solaris 2002 óta mintegy 150 autóbuszt szállított Magyarországra, amelyből 100 db trolibusz. Hazánkban a paksi flotta tekinthető az első jelentősebb e-busz beszerzésnek a Solaris számára. Az elektromos buszok és a hozzájuk kapcsolódó beszerzések összesen 4,7 millió euróba, vagyis 1,57 milliárd forintba kerülnek, azonban az e-buszhoz szükséges pénzt Paks teljes egészében az integrált közlekedésfejlesztési operatív programban elnyert forrásból biztosítja. 

A Tolna-megyei város nemcsak a buszok terén tette le a voksát az elektromobilitás mellett, ugyanis már a helyi taxik és az önkormányzati biciklik egy része is elektromos. Terveik szerint pedig hamarosan a városüzemeltetésben és a hulladékszállításban is megjelenhetnek az akkumulátor-technológiás haszonjárművek. 

Forrás: Solaris Bus&Coach