Lezárult az “5 tengelyen biztos kézzel” vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny online selejtezője. A vasárnap délután lezajlott vetélkedőn negyvenen juthattak be az elődöntőbe, ahol már gyakorlati feladatok várják a versenyzőket.

Az online előválogatóra 11 héten keresztül gyakorolhattak a résztvevők. A vasárnapi versenyen 30 kérdés közül a lehető legtöbbet kellett megválaszolnia a versenyzőknek, mert csak a legjobb eredményt elérők juthattak be az elődöntőbe. Az elődöntősök listája az alábbi linken érhető el. Ez további öt, “várólistás” nevet is tartalmaz, akik közül csak akkor kerülhet valaki az elődöntőbe, ha a 40 bejutott versenyző közül valaki személyes okokból kifolyólag nem tud részt venni a következő fordulón.

Az elődöntősök között a tavalyi győztes, Kormos Csaba Tibor, valamint az ezüstérmes, Gasparovics Ferenc és bronzérmes, Könczöl András is megtalálható. Érdekesség, hogy hármójuk közül éppen a tavaly harmadik helyezett érte el a legjobb eredményt az online teszten.

A gépkocsivezetők ügyességét, rátermettségét és kreativitását is próbára tevő országos versenysorozaton a legjobban felkészült, járművét legjobban ismerő és legbiztonságosabban kezelő magyar kamionsofőrt keresik. Az idei, immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő verseny a NiT Hungary és az ORFK-OBB közös együttműködésében valósul meg. A szervezők célja, hogy a kamionos hivatás presztízsének emelésével megoldást találjanak az ágazat munkaerő problémájára is. Jelenleg több ezer hivatásos kamionsofőr hiányzik a szegmensben és a közel 130 ezer aktív sofőr legalább fele a következő 5-10 évben nyugdíjba vonulhat.