Csak azért kérdezek ilyet, mert a hétvégén ehhez hasonló mutatványokat kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek a Scania vezetőversenyén. Nem akarok más megmérettetéseket degradálni, de idejét sem tudom, mikor voltam olyan vezetőversenyen, amelyen a nézők lerághatják a körmüket az izgalomról. A svéd gyártó biatorbágyi eseménye kellemes csalódást okozott.

Oké, hogy manapság van, aki azt is képes órákon keresztül nézni egy emelvényen, ahogy mások főznek, de szerintem az alváshiányos, kisgyermekes szülők tudják, hogy simán standby-ba kapcsol az agy, ha nem történik valami izgalmas a szemgolyók előtt. A Scania szervezőgárdája semmit sem bízott a véletlenre és olyan pályát állított össze a hivatásos teherautó-vezetőknek, amely komoly kihívást jelentett számukra.

Nincs is annál szebb, mint amikor derékszögben kell tolatni.

Elöljáróban hozzá kell tenni, hogy a vasárnapi versenyen olyan sofőrök indulhattak, akik korábban fejben is tudtak bizonyítani. A jelentkezőknek előzetesen online teszten kellett számot adni tudásukról a Scania Control Cup keretében. Végül 15 fő állhatott képletesen rajtvonalhoz a biatorbágyi összecsapáson. A nap első részében elődöntő gyanánt három versenyszám várt a résztvevőkre. Az elindulás előtti ellenőrzés keretében 10 perc alatt kellett kiszúrniuk a versenyzőknek a nyergesen található közlekedésbiztonsági rendellenességeket, majd jött a gyakorlat.

Látványos feladatok

A Scania csak egyszerűen “Szuper Z”- nek nevezi azt a pályát, ami olyan széles, mint egy szervizút és amiben van egy derékszögű törés. Ezen kellett mindenkinek bemutatnia vezetési tudását. Első ízben tolatva kellett végigmenni rajta a bóják ledöntése vagy a pálya elhagyása nélkül, majd előremenetben vissza kellett manőverezni a kamiont a start pozícióba úgy, hogy közben a pálya szélein és sarkain elhelyezett bóják közül  a vörös színűeket el kellett fektetni. Ezt értelemszerűen a nyerges vontató kerekével kellett megtenni, a bóják közötti távolság azonban körülbelül  5 centiméter volt. Mi tagadás, nagyon érezniük kellett a kormányzást a versenyzőknek.

Itt tűpontosan azt teszi valaki, amit kell.

A második kihívás sem volt kevésbé izzasztó. A négyzet alakú vizes pályán olyan Scania várt a versenyzőkre, amelynek nyergére jókora, vízzel teli plexiteknőt szereltek. A résztvevőknek így kellett a pálya sarkainál elhelyezett bójákat ledöntögetniük, ezt követően pedig vissza kellett állniuk az indulási helyzetbe. A feladatra összesen 7 perc állt rendelkezésre és az a versenyző kapta a legtöbb pontot aki a végrehajtás során a legkevesebb vizet löttyintette ki és aki a bójákat az előírt módon (kerékkel, első vagy hátsó lökhárítóval) döntötte fel,  lehetőleg minél rövidebb idő alatt.

Na, erre mondja valaki, hogy “csukott szemmel is!”

Párbaj

A  délutáni döntőbe ugyanakkor már csak négy versenyző juthatott be. Az utolsó feladat lényegében egy párbaj volt, amelynek keretében egy egyenes szakaszon két kamiont állítottak fel egymással szemben. A résztvevőknek úgy kellett minél gyorsabban kiütniük a vörös bójákat, hogy közben egyetlen kék bóját sem dönthettek le. Sőt, annyival nehezítették a feladatot, hogy a végén, a célvonalnál felállított vörös bóját csak érinteni lehetett a jármű elejével. Ha valaki ezt felborította, akkor muszáj volt egy métert visszatolatni, felállítani a bóját és újra nekiveselkedni az utolsó lépésnek.

A döntőben Bodó Gyula, Lehoczki Attila, Szabó Attila és Szemenyei Zoltán  próbált szerencsét. A tét nem volt kicsi, hiszen a párbajokat a leggyorsabb és a legkevesebb büntetőpontot összeszedő versenyző nyerhette meg.  Szabó Attila, a 2014-es Scania vezetőverseny győztese megállíthatatlannak bizonyult: először Lehoczki Attilát, majd Szemenyei Zoltánt győzte le és megszerezte az első helyet. A harmadik helyért folyó küzdelemből Lehoczki Attila került ki győztesként, így ő állhatott a dobogó harmadik fokára.

Szabó Attila versenyezhet Svédországban a Scaniáért. Fotó: Scania

Hazánkat tehát egy igazi profi képviselheti a Scania vezetőversenyének európai döntőjén, Svédországban. A május 23-26. között megrendezendő eseményre ugyanakkor az ezüst- és a bronzérmes is elutazhat nézőként. A harmadik helyezett, Lehoczki Attila családi okokból kifolyólag felajánlotta a svédországi jutalomutazást a negyedik helyen végzett Bodó Gyulának. A Scania járművezető-versenyén 2019-ben 350 ezer hivatásos teherautó-vezető vett részt. Az európai döntőn az első helyezett jutalma stílusosan egy százezer euró értékű Scania teherautó lesz.

Forrás: King of the Road