A Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány évvel ezelőtt kísérleti út- és hídépítési programot hirdetett meg. Az akció célja új építési anyagok, illetve új technológiák alkalmazhatóságának, bevezethetőségének a megteremtése.

Ennek a programnak az egyik első elemeként az M30-as autópálya hejőkeresztúri pihenőhelyén, az M3-as autópálya felé vezető oldalon egy automatikus működésű tengelysúlymérő állomást helyeztek üzembe a szakemberek, amellyel a tehergépjármű-vezetők maguk is ellenőrizhetik járművük tengely- és kerékterhelését, valamint a terhelés esetleges aszimmetriáját.

Az új beruházással a társaság célja egy szolgáltatás bevezetése, ami segíti a nehézgépjárművel közlekedők jogkövető magatartását, így adott esetben, még egy hatósági ellenőrzés előtt lehetőségük legyen a szállítmányozás kontrolljára, átszervezésére.

A Magyar Közút szerint ezzel segítik az utak burkolatának védelmét, hiszen a megengedettnél nagyobb súllyal közlekedő tehergépjárművek gyorsabban teszik tönkre az utakat. Egy kamion átlagosan ugyanis 300 ezer autónak megfelelő terhelést jelent az útburkolatnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. úthálózatvédelmi tevékenysége jelentős, évente körülbelül 4 millió nehézgépjárművet ellenőriznek, 131 ezer engedélyt adnak ki. A társaság bízik abban, hogy az új automatikus tengelysúlymérő állomás elindításával hasznos és a mindennapokban is könnyen használható szolgáltatást tud biztosítani a nehézgépjárművel közlekedők számára, akik elektronikus úton, néhány perc alatt kaphatnak visszajelzést arról, hogy szabályosan közlekednek-e hazánk útjain.

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kapcsolódó címkék: autópálya tengelysúlymérés