A második világháború után több ágazatban termelési kapacitáshiány jelentkezett, ami gondokat okozott a lakosság igények kielégítésében Magyarországon. Éppen ezért a gyáraknak fő profiljuk mellett kiegészítő tevékenységeket kellett folytatniuk. Nem volt ez másképp az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár esetében sem, melynek babakocsit, illetve gyerekjátékokat kellett készítenie.

A babakocsik gyártása 1952-ben indult és egészen a ’60-as évek elejéig tartott. Ez idő alatt több tízezer babakocsi és sport babakocsi készült el az Ikarusnál. A buszgyártónak 1954-ben még az Esztergomi Sportárutermelő Vállalat is besegített, legalább 5000 darab faalkatrésszel.

Ugyan kívül nem volt rajta a márkanévre utaló logó, de pecsét formájában a belső részre rákerült az Ikarus-felirat.

Az Ikarus  által gyártott babakocsi mai szemmel nézve leginkább egy kisteherautóra emlékeztet.  Kialakításából fakadóan viszont teljesen esőbiztos utazást kínált a baba számára, mert a fej fölötti részen zárható reléje volt, lejjebb pedig kapcsokkal rögzíthető takaró védte a csecsemőket az esőcseppektől. Kétoldalt egy-egy celluloidból készült kémlelő ablak állt rendelkezésre, így a szülők bármikor ellenőrizhették, hogy felébredt-e a kisbabájuk.

Korabeli képek tanulsága szerint az Ikarus babakocsi olyan tágas volt, hogy félig ülő pozícióban is utazhatott benne a baba ( ha már képes volt rá). Fontos előnyei közé tartozott, hogy borításként kívül-belül könnyen tisztítható műbőrt használtak fel, oldalra kitolt kerekeire pedig krómozott sárvédőket tettek.

Idillikus kép Ikarus babakocsival 1957-ből. Fotó: Gál László

Napjainkra meglehetősen kevés maradt fenn az Ikarus babakocsikból.  A világhálón azonban időről-időre előkerülnek felújított darabok. Itt például  120 ezer forintért, több mint 60 éves babakocsit kínálnak eladásra, itt viszont egy gyerekjátéknak készült változatot árulnak 32 200 forintért. 2016-ban egy eredeti darab a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe került, így az intézmény megnyitásakor a többi felújított járművel együtt remélhetőleg azt is megtekintheti a nagyközönség.

Forrás: Vezess