Mindössze 6 évet kellett várni a Kamaz 5490-es nyerges vontató utódjára. Az orosz gyártó a korábbi receptet követte, azaz Daimler főegységek felhasználásával hozta létre a következő generációs változatot. Az új modell az 54901-es típusszámot kapta, ezzel is jelezve, hogy a sikeres előd alapjaira épül.

A korábbi változathoz képest a leglátványosabb változásnak az új homlokfal tekinthető.  A ketté osztott kialakítást felváltotta egy, a lökhárítóig nyúló hűtőrács. Emellett a nyerges vontató új lámpatesteket, valamint teljesen áttervezett lökhárítót kapott. Fülkéje a 2011-es Mercedes Actrostól származik, de ez leginkább csak oldalnézetben vehető észre. A kabin belső terét ergonomikusabbá tették, a középső konzolban egy érintőképernyőt is elhelyeztek a 21. századi elvárásoknak megfelelően.

Nagyon durva lett az új Kamaz 1

Nagyon durva lett az új Kamaz 2

A kabin alatt vadonatúj fejlesztésű hat hengeres, 12 literes, turbódízel motor dolgozik, mely 380 – 550 lóerő közötti teljesítmény szinteken lesz elérhető. Az erőforráshoz ZF Traxon automata váltó csatlakozik, de a jármű várhatóan manuális váltóval is rendelhető lesz. Az új Kamaz alváza könnyű súlyú, nagy szilárdságú acélból készül, ezért az orosz utak meg se kottyanhatnak neki. Az előző generációhoz képest az első tengely teherbírását 9 tonnára növelték, de hátsó hypoid tengely áttételét is optimalizálták.  Az üzemanyag tartály is nagyobb lett, ennek köszönhetően két tartállyal akár 1200 liter gázolaj is feltankolható.

Nagyon durva lett az új Kamaz 3

Az első pilot-sorozat  jövőre készülhet el az új modellből, majd 2019-től már sorozatgyártásban szerelnék össze az 54901-est. A teljes haszonjármű kínálat pedig 2022-re újulhat meg a Kamaznál. A gyártó nagy reményeket fűz ehhez a típushoz: szeretnének vele betörni a FÁK-piacra, de az európai ügyfeleket is meghódítanák.

A Naberezsnije Cselniben található gyárban jelenleg naponta 190 teherautó gördül le a gyártósorról.  A gyártási kapacitás októbertől napi 200 darabra nő. A Kamaz terve, hogy az előző évihez képest jelentősen növelje a gyártást, így a 2016-os évi 36 ezer teherautóval szemben idén már 39 ezer példány készülhet el.

Nagyon durva lett az új Kamaz 4

A Kamaz honlapja szerint ugyanakkor nem csak Tatárföldön van összeszerelő üzemük, hanem például Litvániában is, az Autobagi jóvoltából. A hírek szerint a litván cég több európai országban keres partnereket az új Kamazok forgalmazására.

Kapcsolódó címkék: haszonjármű Kamaz