A 32 éves szombathelyi pilóta a kora délutáni harmadik versenyen a második helyen ért célba, így a fordított rajtrács szabálya miatt a záróviadalon a hetedik helyről rajtolt. Az első körben egy helyet sikerült előrébb jönnie, majd nagy csatába kezdett az előtte haladókkal, miközben az összetett pontversenyben is vezető cseh Adam Lacko felküzdötte magát az első helyre.

A hatodik körben a magyar versenyző műszaki hiba miatt feladni kényszerült a küzdelmet, az élen pedig a 11 körös futam végéig már nem változott a helyzet. Lacko mögött a mezőny egyetlen női pilótája, a német Stephanie Halm végzett másodikként, míg a harmadik helyen Lacko csapat-, és honfitársa, David Vrsecky ért célba.

“Összességében jó hétvége volt, de a két kiesés miatt csalódott vagyok egy kicsit” – mondta Kiss az MTI-nek, kifejtve, gyorsak voltak, ez látszott a két időmérőn és a napi első futamokon, ráadásul a napi leggyorsabb körért járó Krasznai János-díjat is mindkét napon megszerezték.

“A közönség fantasztikus volt, felejthetetlen élmény hazai környezetben versenyezni, köszönöm mindenkinek, aki eljött a Hungaroringre” – tette hozzá.

Lacko 232 ponttal vezet az összetettben, Kissnek és a négyszeres Eb-győztes német Jochen Hahnnak egyformán 174 pontja van a második helyen. A szervezők tájékoztatása szerint a kamion Eb mogyoródi hétvégéjén 32 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre.