Rengeteg hely, bőséges terhelhetőség, jellemzően kurta távolságok és a felhasználók reális menetdinamikai elvárásai: ezek azok a jellemzők, amelyek miatt az elektromos hajtás (pontosabban annak Achilles-sarka, a nehéz és terebélyes akkumulátorok) befogadására a városi kishaszonjárművek a legalkalmasabbak. Mellettük szól még, hogy munkaeszköz lévén nagyobb eséllyel jutnak zárt parkolóhelyhez és zavartalan töltési körülményekhez, mint belső égésű motorral szerelt társaik.

A piac persze ma még szerény, az előtte álló távlatok viszont jóval fényesebbek, mint a személyautók esetében, nem véletlen, hogy az értékesítési sikerek helyett csupán erkölcsi győzelmet hozó iOn után a Peugeot ezen a területen igyekszik megvetni a lábát.

A Partner Electrique kétféle (3,3, illetve 3,7 köbméteres) kivitelben kapható – ezek a paraméterek megegyeznek a hagyományos modellével, azaz az akkumulátorok (amelyeket ötletesen a hátsó tengely két oldalán, azaz a kerékdob által amúgy is elfecsérelt területeken helyeztek el) nem csorbítják a jármű kihasználhatóságát. A 80 cellából álló, 22,5 kWh kapacitású lítium-ion akku tömege az egyetlen befolyásoló tényező, kiviteltől függően 110-140 kilóval romlik a terhelhetőség – a maximális 695 kg így is a legjobbnak számít az elektromos furgonok egyelőre nem túl népes mezőnyében.

A végsebesség terén nem törekedett rekordra a Peugeot, beérték a józan 110 km/órával. A 67 lóerős, állandó mágneses szinkronmotor egy fordulatszámcsökkentő áttételen át, sebességváltó közbeiktatása nélkül hajtja az első kerekeket, egy szusszal legfeljebb 170 kilométeren át. Ez jellemzően akár két napnyi üzemet is lehetővé tesz. Ha mégsem, akkor sincs minden veszve, mert a hagyományos töltési eljárás (nagyjából 8 óra) mellett a Peugeot gyorstöltő rendszert is kínál, amely félóra alatt 80 százalékra tölti az akkumulátorokat.

Az egyik töltőnyílás a hagyományos helyen, a másik a jobb első doblemezen kapott helyet.

Az egyik töltőnyílás a hagyományos helyen, a másik a jobb első doblemezen kapott helyet.

Az új hajtáslánchoz új műszerek dukálnak: a villanyautókban szokásos kijelzők (pillanatnyi energiairány, regeneratív fékezés hatásfoka, töltöttségi szint, hatótávolság) mellett a Partner másodlagos információkkal is szolgál: folyamatosan tájékoztatja például a vezetőt arról, hogy mennyivel javulna energiamérlege, ha öko állásba kapcsolná a légkondicionáló/fűtő rendszert.