“Megkeresés tényleg történt, de sem én, sem Michael nem vesz részt ilyen módon a Forma-1-ben” – nyilatkozta a német Expressnek Schumi menedzsere, Willi Weber.
“Michael elégedett a mostani helyzetével, és ami az autósportot illeti, én pedig csakis Nico Hülkenberg pályájának egyengetésével vagyok elfoglalva” – tette hozzá a menedzser.
A héten arra is fény derült, hogy az A1GP sorozat alapítója és tulajdonosa, Tony Teixeira is érdeklődött a brackleyi alakulat iránt,de végül inkább visszalépett.
“A jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudtam volna megfelelő költségvetést biztosítani” – mondta egy szingapúri lapnak a dél-afrikai milliárdos.




