Az e heti F1-es tesztek jórészt haszontalan időt jelentettek a Bridgestone számára, ugyanis a három különböző pályán folyó tesztelés nagy részében vizes volt a pálya, így nem sok lehetőség adódott az idén bevezetett slick gumik kipróbálására.

A portugáliai Algarve pályán a négy napból csak egy délután volt száraz az aszfalt, és a Ferrari mugellói tesztjén is hasonló volt a helyzet, csak a BMW Sauber egyetlen autója körözhetett száraz körülmények között.

“Nehéz teszt volt, most megtanulhattuk, hogy az Algarve pálya sem hű a híréhez, nem mindig jók a körülmények. Eső, sőt jégeső is volt, és ez jelentősen hátráltatta a haladást a héten. Tovább nehezítette a dolgunkat, hogy az új aszfalt tetejére kiült olajok miatt még a szárazban is csúszós volt a pálya” – magyarázta a Bridgestone technikai főnöke, Tetsuro Kobayashi.

“Az eső nem tett jót a tapadásnak, és az értékelhető adatok tekintetében sem jutottunk sokkal előbbre ezen a teszten” – vallotta be.

Forróságra számítanak
Újra szuperlággyal köröznek majd
Minden jobb lesz minta nélkül!
1997 óta most először nem lesz minta
26 fotó
Lesz még teszt

Lesz még teszt

Lesz még teszt


Mivel 2009-től az idény közbeni tesztelés tilos, így még fontosabbak a téli eredmények, de a japán szakember a kiesett tesztkilométerek ellenére is biztos benne, hogy az új gumikkal nem lesz gond a szezon elejére.

“A Bridgestone-nál nagyon bízunk benne, hogy a csapatok eleget tesztelhetnek ahhoz, hogy biztonságos, jó versenyzés következhessen. Persze minden elveszett tesztnap azt jelenti, hogy a csapatok addig sem ismerkedhettek az autóval és a slickekkel, lesz még jó néhány alkalom, amíg mielőtt elutazunk Ausztráliába” – ígérte Kobayashi.