Miközben a csapattárs George Russell letaglózó fölénnyel nyerte meg a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjét, Andrea Kimi Antonellinek idejekorán véget ért a helyosztó. A Mercedes olasz versenyzője már az első szakaszban eltalálta a falat, és ugyan korábbi ideje elég volt arra, hogy összességében a 16. helyet megszerezze, ennél azért többet várhatott a kvalifikációtól.
„A tapadás körről körre sokat nőtt. Amikor befordultam, sokkal jobban tapadt az első tengely az előző körhöz képest, és hozzáértem a falhoz. Hibáztam. Nagyon szükségtelen volt. Őrjítő az egész, de megpróbálunk holnap jobbak lenni” – fogalmazott Antonelli az időmérőt követően.
„Az autó nagyon erős ezen a hétvégén, George rendkívül jól megy. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani holnap, hogy a lehető legtöbb helyet visszaszerezzük” – tette hozzá.
A legjobbak nem számítottak arra, hogy ekkora fölénye lesz a Mercedesnek:




