A Vezessen is megírtuk, hogy az egyebek mellett a Forma-1-et is felügyelő Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökhelyettese, a brit Robert Reid lemondott posztjáról, mert nem tudott közösséget vállalni az elnök, Mohammed bin Szulajm egyre autokratikusabb vezetési stílusával.
Az idén lejáró mandátumú, az elmúlt bő két évben az F1-gyel (a sportágat irányító céggel, illetve a csapatokkal és pilótákkal) is jó néhány konfliktusba keveredő elnök, bin Szulajm mostanra megtalálta új elnökhelyettes-jelöltjét egy ralilegenda személyében.
Az új jelölt nem más, mint a ralizásban már-már legendás szintre emelkedett M-Sport alapító-vezetője, Malcolm Wilson. A 69 éves brit 1977 és ’95 között maga is 29 szakaszgyőzelmet szerzett a ralizás aktuális csúcskategóriáiban, de legnagyobb sikereit a Ford WRC-s csapatfőnökeként érte el az 1979-es, 2005-ös és 2006-os csapatbajnoki címmel, hogy aztán bő egy évtizeddel később, 2017-ben, Sebastien Ogier-vel ugyanazon szezonban az egyéni és a konstruktőri címet is megszerezze, ’18-ban pedig Ogier-vel az egyéniben duplázni is tudjon.

Malcolm Wilson (Kép: Octavio Passos/Getty Images)
A pedigrével a fentiek alapján nincs gond, más kérdés, hogy az FIA tagszervezetei jóváhagyják, megválasztják-e a jelöltet az általános közgyűlés következő, június eleji makaói ülésén.
Az eddigiek alapján a válasz valószínűleg igen lesz, ugyanis annak ellenére, hogy az autóversenyzés terén történelmi múltra visszatekintő, főként európai nemzeti klubok szembehelyezkedtek bin Szulajmmel, a tagszervezetek – mondhatni ilyen-olyan kezdeményezésekkel, helyi programokkal lekenyerezett – globális többsége a katari származású elnök mellett áll.