Erősen kezdte a 2025-ös szezont a Williams Forma-1-es csapata, Alexander Albon révén hamar megszereztek annyi pontot, mint amennyit tavaly egész évben. A korai lendület azonban közel sem biztos, hogy sokáig kitart, tekintve, hogy a The Race szerint a mezőnyből elsőként fordíthatnak minden erőforrást a 2026-os autó fejlesztésére.

A dolgot James Vowles csapatfőnök is megerősítette, mondván, hogy sem a csapat, sem a tulajdonos Dorilton Capital nem szívbajos amiatt, hogy idén hol zárják a bajnokságot. „Ha nyerni akarunk, arra csak egy mód van. Nem ragadhatunk a jelenben, ez teljesen nyilvánvaló. Rossz helyzetben voltunk, mert mindig rövid távon gondolkoztunk az elmúlt 20 évben. Volt, hogy pénzügyi okokból tettük ezt, volt, hogy más miatt, de így nem lehet ebben a sportágban lenni, kell a befektetés” – fogalmazott.

Ez az F1-csapat máris elengedte a 2025-ös szezont 1

Alexander Albon (Kép: Andrea Diodato/NurPhoto via Getty Images)

„Részben ezért is csatlakoztam ehhez az entitáshoz. A kezdetektől fogva őszintén beszéltünk arról, hogy ennyi időre és ennyi befektetésre van szükség, és nem gondolkozhatunk rövid távon” – tette hozzá Vowles.

Albon, valamint Carlos Sainz autóihoz az idei évben legfeljebb már olyan apró fejlesztések érkeznek, melyekhez nem kell bevetni a szélcsatornát. Kérdéses, hogy ezzel képesek lesznek-e megtartani a konstruktőri hatodik helyezést.