Az orosz-ukrán háború miatt a Forma-1 minden kapcsolatot megszakított Oroszországgal. Így tett a Haas is, akik dobták fizetős pilótájukat, Nyikita Mazepint. A vele érkező dollármilliók sorsa azonban már más kérdés.

A korábbi főszponzor Uralkali ugyanis rögtön a szakításkor kiállított egy 13 millió dolláros számlát arról, hogy azt már előre kifizették az alakulatnak, az amerikai istálló pedig érthető okokból nem fogja teljesíteni kötelezettségeit az összegért cserébe. A Haasnál azonban úgy gondolkodtak, hogy a kialakult helyzetben még nekik jár pénz azért, mert váratlanul érte őket a bevételkiesés. Ők is bemondtak egy összeget, 8,6 millió dollárt egyfajta kompenzációként, melyet ők vártak az Uralkalitól.

Látszik tehát, hogy ez már önmagában hosszú kötélhúzásnak tűnik, de az egyenletbe megjött még Mazepin, a pilóta is, aki azt állítja, a Haas tartozik neki a fizetésével. “Szerintem egy munkaadónak legalább addig kompenzálnia kellene a fizetést, amíg a szerződést fel nem bontották. Talán még végkielégítést is fizethetnének” – fejtette ki véleményét a 23 éves orosz.

Mazepin tisztázta, hogy ügye nem összefüggő az Uralkali-féle, egyébként folyamatban lévő tárgyalással. “Két különböző döntés lesz. Én nem láttam még a pénzem, ezért megyünk a bíróságra. Ez a személyes történetem. A dokumentumokat már benyújtottuk  a bíróságnak” – árulta el.