Lewis Hamilton a barcelonai tesztelés első napján rögtön nyilatkozott egy erőset, a hétszeres világbajnok szerint elfogulatlan felügyelőket kellene alkalmazni a Forma-1-ben. Hamilton célozgatott arra, hogy egyes versenyzők jóban vannak bizonyos személyekkel, ez pedig a döntésekre is hatással lehet.

Nem meglepő módon az FIA rögtön reagált, és kikérte magának, hogy a szövetség részrehajló felügyelőket alkalmazna.

“Az FIA büszke az egész világra kiterjedő felügyelői rendszerére, amely a legtehetségesebb, a motorsport különböző területein dolgozó sportfelügyelőket köti össze, és biztosít számukra fejlődési lehetőséget” – nyilatkozta az FIA szóvivője.

“Ennek köszönhetően erős, független és tapasztalt hivatásos csapat állt össze, amelynek tagjai minden esetben pártatlanul és profin végzik a munkájukat.”