Az Aston Martin néhány napja váratlanul közölte, hogy Otmar Szafnauer csapatfőnök távozik az alakulattól. Pénteken bejelentették az utódját, egy, a szélesebb nyilvánosság számára nem túl ismert szakembert.

Az Aston Martin új csapatfőnöke Mike Krack lesz, akinek csak több évvel ezelőttről van Forma-1-es tapasztalata. Krack legutóbb a BMW globális motorsport részlegét irányította, 2014 óta dolgozott a német cégnél.

F1: Szinte ismeretlen új főnöke lesz Vettelnek 2

A pozíciójából következően felelős volt a BMW Forma-E-s programjáért, ezt megelőzően a Porschénél dolgozott. Az Aston Martin közleménye szerint Krack “évtizedes” Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik, a Saubernél és a BMW-Saubernél is dolgozott, Felipe Massa versenymérnöke is volt.

“Több mint húsz éve tevékenykedem a motorsportban, Sebastian Vettellel 2006-ban és 2007-ben is együtt dolgoztam. Akkor a BMW-Sauber mérnöke voltam, ő pedig a csapat tesztpilótája” – mondta Krack. “Nagy megtiszteltetés számomra a kinevezés, nagyon hálás vagyok Lawrence Strollnak és Martin Whitmarshnak a lehetőségért.”

Az Aston Martin pénteken azt is bejelentette, hogy 2022-es autójának bemutatója február 10-én lesz.