A brit bulvársajtó nagyon szeretné már a Mercedesben látni George Russellt, a Daily Mail nemrégiben meg is írta, hogy akár a szezon közben elküldhetik Valtteri Bottast. Toto Wolff csapatfőnök a rend kedvéért cáfolta a vad pletykát, de még a feltételezés is annyira abszurd volt, hogy igazából meg sem kellett volna szólalnia az ügyben.

Tény, hogy míg Lewis Hamilton 94, addig Bottas “csak” 47 pontot szerzett idén, de Sergio Perezzel ellentétben ő legalább mindig ott volt az élboly közelében.

“Volt valami szóbeszéd arról, hogy Valtterinek távoznia kell az idény közben. Nem hiszem, hogy ez megtörténhet” – fogalmazott Ralf Schumacher.

“Ehhez kimagaslóan rosszul kellene teljesítenie, de nem teszi. George legfeljebb középtávon jöhet szóba a Mercedes versenyzőjeként, és úgy gondolom, összességében jobb teljesítményt is nyújtana Valtterinél.”