Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy több forrás szerint is lehetséges az a forgatókönyv, miszerint a Mercedes 2022-ben teljesen új pilótapárossal indul a Forma-1-ben. A megszólalók szerint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas helyét a williamses George Russell és a Red Bulltól érkező Max Verstappen veheti át.

Közéjük tartozott a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is, aki emiatt most hideget-meleget kapott a bajnokcsapat vezetőjétől, Toto Wolfftól. “Brown olyan, mint Christian Horner. Mindketten csak kavarják a szart” – hasonlította az osztrák az amerikait a Red Bull csapatfőnökéhez.

Wolff hozzátette, nem izgatja a pilótakérdés. “A versenyzőim kondíciója a legkevésbé sem aggaszt. De el tudom képzelni, mert a versengés rendkívül erős köztük” – utalt a szakember Russellre és Hamiltonra.

A csapatfőnök emellett kijelentette, hogy gyakorlatilag behozhatatlan az a hátrány, amit a 2021-es szabályváltozások jelentettek nekik, és amelyre azt mondta korábban Hamilton, hogy kifejezetten miattuk vezették be őket.