Sergio Perez tavaly megkapta élete esélyét: Alexander Albon a várakozások alatt teljesített a Red Bullnál, ezért kispadra ültették, a helyére a mexikóit igazolták le. Perez már megismerkedett a Milton Keynes-i gyárral, felvette új szerelését, és úgy nyilatkozott, mint aki vért ivott.

“Mindig a maximumot adom, és tavaly végre volt egy olyan autóm, amivel többet tudtam mutatni” – mondta Perez. “Az emberek látták, mire vagyok képes, és most itt az én nagy lehetőségem.”

“Minden tekintetben meg kell tennem a következő lépést, és úgy gondolom, készen állok erre. Eddig csak a lehetőség hiányzott számomra, de most itt van, és rajtam áll, hogy éljek vele.”

“Ha olyan autónk van, amely képes megnyerni a bajnokságot, gondoskodni fogok róla, hogy meg is nyerjük. Ha csak olyan autónk van, amely a harmadik helyre elég, teszek róla, hogy másodikak legyünk.”

“Korábban senki nem adott esélyt arra, hogy nagy csapatban bizonyíthassak. Remélem, sokszor fogjuk hallani a mexikói himnuszt az előttünk álló szezonban!”