Valtteri Bottas a Forma-1-es Portugál Nagydíj időmérőjén ugyan csak második lett Lewis Hamilton mögött, de a verseny elején sikerült átvennie a vezetést. Királysága csak pünkösdi volt, Hamilton a huszadik körben simán megelőzte Bottast, majd közel tíz másodperces előnyt épített ki vele szemben.

Hamilton kemény gumikat kapott a második etapjára, Bottas pedig erről értesülve azt kérte, neki a kemény helyett inkább lágyakat tegyenek fel az autójára. A Mercedes megtagadta a kérést, Bottasnak is az eredetileg tervezett stratégiával kellett befejeznie a futamot.

Toto Wolff megindokolta a döntést. “Néhányszor csináltunk már ilyet, de ez mindig trükkös helyzet” – mondta a csapatfőnök. “Utólag belefuthatnánk olyasmibe, hogy azt kellene magyaráznunk, miért cseréltük meg az autók sorrendjét.”

“Nem akarunk túlságosan beavatkozni, de lehetnek olyan helyzetek, amikor megengedjük az ilyesmit. Most teljesen biztosak voltunk abban, hogy a kemény a jobb gumi.”

“Minden rendelkezésünkre álló adat azt mutatta, hogy a kemény a közepesnél és a lágynál is jobb teljesítményt nyújt. Pereznél és Oconnál látszott, hogy a lágy egyáltalán nem működik.”

“Valójában ez volt a leggyengébb keverék a verseny végén. Kifejezetten biztosak voltunk a döntésünkben.”