A koronavírus-járvány nemcsak a Forma-1-esek, hanem az oda eljutni kívánó, alsóbb kategóriákban versenyző pilóták életét is megnehezítette, így a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) – korábbi bejelentésének megfelelően – módosított az F1-es versenyengedély, az ún. szuperlicenc megszerzésének feltételein.

Alapesetben a szuperlicenc megszerzésének egyik feltétele, hogy a jelentkező a megelőző három idényben legalább 40 pontot gyűjtsön az FIA által erre alkalmasnak ítélt kategóriákban elért végeredményeivel.

Két téren könnyít most az FIA: a 2020-as idény után jelentkezők esetében 40-ről 30-ra szállítják le a határt, ha a pilótát valamilyen vis major akadályozta ilyen vagy olyan módon. A 30 pontos határ nem automatikus, az FIA minden esetet egyedileg mérlegel, az így kérvényezett szuperlicencek kiadását pedig a Motorport Világtanácsnak kell jóváhagynia.

A másik könnyítés az, hogy a 2020-as idény után jelentkezők megtehetik, hogy nem az azt megelőző, egymást követő három évből, hanem a megelőző négy évben teljesített három szezonból számítsák a 40 pontot, egyszerűbben fogalmazva: ha a koronavírus-járvány jelentette nehézségek miatt az idei évben nem tudott (elég) pontot gyűjteni az illető, kérheti, hogy 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben elért eredményei alapján számoljanak.

A 2021-es Forma-1-es bemutatkozásra esélyes versenyzők egy részénél – Mick Schumacher, Callum Ilott, Robert Scvarman – semmit nem számít a könnyítés, de a szintén a Forma-2-ben versenyző Honda-és Red Bull-támogatású japán pilóta, Cunoda Juki, valamit a Haasszal hírbe hozott orosz, Nyikita Mazepin esetében lehet, hogy szükség lesz valami „ügyeskedésre”.

A jelenleg szuperlicenccel rendelkező, de az F1-ben nem versenyző pilótáknak is adtak könnyítést: az engedély meghosszabbítható, ha az illető legalább 100 km-t vezetett Forma-1-es szabadedzésen a megelőző három évben.

Forrás: FIA
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 FIA Forma-1 Sport szuperlicenc