Ugyan a Ferrari javulás jeleit mutattta Szocsiban, ezt nem tudta eredményekre váltani a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérő edzésén, mindkét autójával búcsúzott a Q2 végén – Sebastian Vettel ráadásul össze is törte a sajátját.

Charles Leclerc pedig alig több mint négy századmásodperccel maradt le a Q3-as szereplésről, így a kvalifikáció második szakaszának végén dühösen vette tudomásul a kiesés tényét, csalódottságát nem rejtette véka alá a kamerák előtt sem.

F1: Él még a remény Leclerc-nél 2

„Megvolt a tempónk ahhoz, hogy ennél jobban teljesítsünk, még annál is jobban, mint amire számítottunk, de elszalasztottuk a lehetőséget” – mondta a monacói. „Emiatt eléggé csalódott vagyok, de ilyen az élet. A 11. helyről rajtolok, de legalább szabadon választhatok gumit, amiből remélhetőleg hasznot tudok majd húzni, de most nagyon nem vagyok boldog.”

Rossz hír a Ferrarinak is a kettős kiesés, hiszen az idén rég nem látott gyenge formát mutató, mindössze 49 pontot számláló gárda a konstruktőri bajnokságban már azért küzd, hogy megőrizze hatodik helyét. Az egyéni értékelésben Leclerc a 8., Vettel a 13. helyről várja a folytatást.

Forrás: Formula1.com
Kép(ek) forrása: Getty Images