A Racing Point a 2020-as idényre a 2019-es bajnoki Mercedes másolatát küldte pályára, a silverstone-i csapat azt állítja, mindent szabályosan, fotók, felvételek alapján terveztek újra, ám a Renault a szerintük teljesen egyező első fékhűtőket kipécézve az elmúlt három futam után zsinórban három óvást nyújtott be ellenük.

A silverstone-i versenybírók a három „feljelentést” egyesítve szerdán 12.30-ra idézték be a panaszos Renault, valamint a Racing Point és a Mercedes képviselőit, de a meghallgatás menetéről, esetleges eredményéről nem szivárgott ki semmi.

Egyesek szerint akár péntekre lehet ítélet, mások úgy vélik, talán csak jövő héten derül ki, szabályos-e az RP20-as, vagy sem.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff mindenesetre úgy véli, a Renault-t nem az elvek, hanem pusztán az önös érdekek vezérlik ebben az ügyben:

„Megértem, ha valaki azért óv, hogy valami tisztázódjon” – utalt arra, hogy a Red Bull például rögtön a szezonnyitó után megóvta a Mercedes trükkös kormányrendszerét, a DAS-t, bevallottan azzal a céllal, hogy ha azt szabályosnak nyilvánítják, ők is kifejleszthessék a saját változatukat.

„A Renault-nál azt mondják, hogy az elvről van szó, de az igazság az, hogy az bántja őket, hogy a Racing Pointnak mennyi pontja van” – folytatta.

Wolff úgy véli, akárkinek is adnak majd igazat most, az nem jelenti az ügy végét: „Akárki veszít, fellebbezni fog. Megy az ügy a döntőbíróságra, ott fog végleg tisztázódni.”

A Mercedes-főnök maga nem ellenzi a csapatok közti másolást:

„Az alapkérdés az, hogy engedjük-e a kliensautók használatát. A nagycsapatok jól kereshetnének ezzel, a kicsik pedig jobban teljesítenének, igazi win-win szituáció.”

Forrás: Österreich
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Mercedes AMG Racing Point Renault Sport