A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a héten bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre elhalasztották az április 17-19-i hétvégére tervezett Forma-1-es Kínai Nagydíjat. A szervezet hozzátette, hogy figyelik, tanulmányozzák a helyzetet, a fejleményektől függően további motorsportrendezvényeknél is jöhetnek hasonló lépések.

A legveszélyeztetettebb verseny a sportág történetének első Vietnámi Nagydíja, hiszen a Kínával szomszédos ország fővárosában április elején tartanák az utcai futamot, ám az időbeli és földrajzi közelség mellett immár a Hanoitól alig 50 kilométerre megjelent megbetegedések – egy tízezres várost karantén alá vettek a 11 diagnosztizált koronavírus-fertőzött miatt – is a rendezés ellen szólnak.

F1: Készülhetünk a Vietnámi Nagydíj lefújására 1

Ha Hanoiban is feltűnik a vírus, biztosra vehetjük, hogy nem kockáztatnak majd több tízezres tömegrendezvénnyel (Fotó: Getty Images)

A hírek szerint a hanoi versenyszervezők egyelőre folytatják a felkészülést, és két napja még az F1 sportigazgatója, Ross Brawn is azt mondta, a Vietnámi Nagydíj sínen van, de gyorsan megváltozhat a helyzet.

„Vietnámot illetően egyelőre nem merültek fel kételyek. De valóban közel van (Kínához)” – nyilatkozta csütörtökön a McLaren-vezér Zak Brown az új autó bemutatóján. „Figyeljük a fejleményeket, és semmi olyat nem teszünk, amivel veszélybe sodorhatnánk a McLaren tagjait vagy bárkit.”

A Vietnámi Nagydíj lefújása hosszú „tavaszi szünetet” eredményezne a március 22-i Bahreini és a május 5-ére tervezett Holland Nagydíj között.

„Mindannyiunk számára újdonság lenne ez. De egy hónap szünet lesz, hát egy hónap szünet lesz” – mondta Brown.

Forrás: Fotó: Vietnam Grand Prix Corporation
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 Forma-1 Vietnami Nagydíj Sport