A 2018 nyarán elhunyt Ferrari- és Fiat-Chrysler-elnök Sergio Marcionne döntése volt, hogy a komoly pedigrével rendelkező Alfa Romeo márka visszatérjen a Forma-1-be. A brand 2018-ban jelent meg a Sauber névadó szponzoraként, majd az idei évre teljesen át is vették a csapatot.

Előfordulhat azonban, hogy mindössze három évig tart majd a kaland, legalábbis erről beszélt az általában jól értesült veterán szakújságíró, Joe Saward az F1Sport-it-nek.

“Az Alfa Romeo nem teljesít valami jól a piacon, így nem valószínű, hogy 2020-on túl is folytatódik a partnerség. A csapat idei eredményei elég csalódást keltőek voltak, és úgy tűnik, senki nem ért egyet semmiben, még ha mosolyognak is a kamerák előtt” – magyarázta a brit, hozzátéve, hogy a Saubernél sem örülnek, hogy a Ferrari fiókcsapatává fokozták le őket az Alfa Romeó-s átbrandeléssel, főleg, hogy 2017 nyarán sikerült kiváló üzletet kötniük a McLarennel szakítani készülő Hondával, mielőtt képbe került volna a szorosabb ferraris partnerség és az olasz márka.

Saward szerint a Red Bull-lal sikereket elérő Honda továbbra is nyitott lehet a Sauberrel való együttműködésre, ha az Alfa Romeo tényleg kiszáll, “de a viszony biztosan nem lenne olyan, mint amilyet a Ferrarival való hosszabbítás előtt letárgyaltak”, mondta a szakíró.

Az idén Kimi Räikkönennel és a Ferrari-nevelt Antonio Giovinazzival induló Alfa Romeo az eddigi 17 forduló alatt 35 pontot gyűjtött – de mindössze hármat a nyári szünet óta -, ezzel a konstruktőri bajnokság 8. helyén állnak a 28 pontos Haas-Ferrari és az egypontos sereghajtó, a Williams-Mercedes előtt.