A Renault 2016-ra vásárolta vissza korábbi gyári csapatát, eredeti ígéreteik szerint idén, 2019-ben már a dobogós helyekért küzdöttek volna. Tavaly azt mondták, idén a konstruktőri 4. hely és a top3-hoz való közelkerülés lesz a cél, ám az alakulat nem hozta ezt, sőt, motorpartnerük, a McLaren mögött csak az 5. helyen állnak.

A Renault csapatfőnöke – aki csapatvezetőként annak idején a Caterham összeomlását is megélte már – azt mondja, ilyen nehéz éve még nem volt az F1-ben.

“Nagyon nagy a nyomás. Kemény év ez, messze a legnehezebb szezonom az elvárások miatt. De szerintem azokat nem mi állítottuk fel, nem mi tűztük ki a célokat. Mi mindig is azt mondtuk, hogy a konstruktőri 4. hely a cél, persze világos, hogy nem ott tartunk, az 5. helyen vagyunk” – mondta a Motorsport.comnak.

“Azt hiszem, a lépéseink miatt, különösen Daniel (Ricciardo szerződtetése), a befektetéseink, az új dolgozók felvétele miatt sokan nagyobb elvárásokat kezdtek megfogalmazni. Persze, így is alulmúltuk a célunkat, az emberek viszont túlbecsülték azokat, ezért nagyon nagy a szakadék.”

F1: Ilyen nehéz éve még nem volt Renault-főnöknek 1

Abiteboul kiemelte, hogy az egyik fő problémájuk az autó érzékenysége, és az ebből fakadó ingadozó forma:

“Az idei autónk nagyon érzékeny, bizonyos körülmények mellett remekül megy, máskor viszont nem igazán. Ilyen szoros középmezőnyben ez azt jelenti, hogy Monzában mondjuk a 4-5. helyen lehetünk, Japánban meg a 15.-en. Megértem, hogy kívülről úgy tűnhet, teljesen kicsúsztak a kezünkből a dolgok, de mi tudjuk, hogy vannak bizonyos körülmények, melyek között szenvedni fogunk, egyszerűen nincs mit tennünk.”

A csapatfőnök szerint az idei autó aerodinamikáját elszúrták, de bízik benne, hogy 2020-ra sikerül jó irányt találniuk:

“Hogy őszinte legyek, az utolsó jelentős fejlesztésünk még jócskán a nyári szünet előtt volt, meg sem mondom, mikor. De küszködünk, küszködünk az aerodinamikai fejlesztéssel, sőt, az egész csomaggal. Az új szabályok mellett bajba kerültünk. Nagyjából tudjuk, mit kellene tenni, de sosem lehet az ilyet biztosra venni. Amit az idei autón már nem lehet kijavítani, azt megoldjuk a jövő évin. Minden lecke hasznos, de sok tanulság csak a jövő évben hoz majd gyümölcsöt.”

F1: Ilyen nehéz éve még nem volt Renault-főnöknek 2

Abiteboul számára tényleg nehéz az idei év, de könnyen lehet, hogy még nehezebb lesz, ha bebizonyosodik a Racing Point gyanúja, miszerint a Renault idén szabálytalan, a versenyzők irányításától független fékerő-elosztási rendszert alkalmazott az autóin – ha a Nemzetközi Automobil Szövetég (FIA) bűnösnek találja az alakulatot, súlyos büntetésre, akár a bajnokságból való kizárásra is készülhetnek.