Már az időmérő elején, a Q1-ben jelezte egy felirat, hogy a felügyelők megvizsgálják majd Carlos Sainz és Alexander Albon esetét. A McLaren spanyolja akadályozta a gyors körön lévő Toro Rossót, miközben készült a saját gyors körére.

Noha az esetnek nem lett következménye, Albon is továbbjutott a Q2-be, a felügyelők végül háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották Sainzot. A spanyol a Q3-ban a kilencedik helyet szerezte meg, a büntetés után a 12. helyre csúszik hátra.

“Az egész csapat és én is elnézést kérek az incidensért” – fogalmazott Sainz.

Nem állhat fel a rajtrács tizedik helyére Kevin Magnussen sem, aki a Q2 végén törte össze keményen az autóját, az ütközés miatt a piros zászló is előkerült. Az autó annyira megsérült, hogy öthelyes rajtbüntetést érő váltócserére mindenképp szükséges lett volna, a Haas azonban úgy döntött, hogy inkább az egész kasztnit cseréli.

Mivel ez a parc fermé-szabályok megszegésének minősül, Magnussen csak a boxból rajtolhat. “Maga az ütközés nem volt olyan kemény, de pont a felnivel találtam el a falat” – mondta Magnussen.

“Emiatt szinte felrobbant a felni, elszállt a gumi, és ez átrántott a túloldalra. A felni sérülése nélkül nem lett volna nagy ügy az egész, kicsit balszerencsések voltunk. A srácoknak nagy szívás, éjszakázniuk kell.”

A két büntetésből Max Verstappen profitál a leginkább, aki a 11. helyett a kilencedik rajtkockából indulhat.

A felügyelők nem hagyták szó nélkül a ferraris Charles Leclerc Q2-es akcióját sem, amikor a pályáról való lecsúszása után nem a kijelölt helyen tért vissza a versenyívre. A felügyelők jelezték, hogy ezért a vétségért a versenyen időbüntetést kapott volna, az időmérő után csak a kérdéses Q2-es körét törölték. Mivel Leclerc magától is megszakította azt a kört, ez csak amolyan jelképes büntetés volt.

“Dolgoznom kell azon, hogy jobban beállítsam az autót a Q3-ra” – mondta Leclerc, aki ugyan harmadik lett, de majdnem hét tizedet kapott Sebastian Vetteltől. “A Q1-ben az autó jónak érződött, aztán a Q2-ben már kicsit rosszabb volt. A Q3-ban minden kicsúszott a kezemből, és elkövettem néhány hibát is. Meg kell értenem, hogy miért történt ez, és gondoskodnom kell róla, hogy a pálya javulását is figyelembe véve a lehető legjobb autó legyen alattam a Q3-ban.”