Hiába tűnt a téli teszteken a favoritnak, a Ferrari az előző éveknél jóval gyengébben kezdte a 2019-es szezont, míg a címvédő Mercedes példátlan dominanciával öt kettős győzelmet valamint egy 1. és 3. helyet gyűjtött az idény első hat fordulóján.

A Scuderia hátránya 118 pont a bajnokokhoz képest – a Mercedesnek egyedül több pontja van, mint a Ferrarinak és a Red Bullnak együtt –, Sebastian Vettel pedig 55 pont lemaradással áll az éllovas Lewis Hamilton mögött.

Bár kívülről elég egyértelmű a bajnokság sorsa, Vettel azt mondja, még nincs itt az ideje leírni az évet, bár egyre fogy az idő:

“Nem kell zseninek lenni ehhez:szerintem legkésőbb nyárig (versenybe kell kerülni). Oké, már most is nyár van, de legkésőbb a nyári szünet előttre nagyon jó formába kell kerülnünk, hogy az idény második felében fordíthassunk” – mondta a Kanadai Nagydíj csütörtöki médianapján a 2019-es esélyekről.

“Nem stresszelek. Lépésenként haladunk, jönnek bizonyos dolgok. Úgy gondolom, már értjük, hogy mi kell az autónak. Vannak rövid távon alkalmazható megoldásaink, mások meg inkább hosszú távra szólnak. Szerintem hamarosan, néhány héten belül kiderül, hol állunk” – magyarázta.

“Egyértelműen nem úgy kezdtük az évet, ahogy szerettük volna, de szerintem így is sikerült fontos pontokat szereznünk. Kritikus, hogy a következő pár futamon a Mercedes közelébe kerüljünk, jobban megizzasszuk őket. Ha ez sikerül, akkor nagyon is remélhetünk még. Minél előbb, annál jobb, de nem idegeskedem emiatt, nem tűzök ki dátumot, hogy ekkorra ennek és ennek kell történnie. Világos, hogy hátrányban vagyunk, világos, hogy nagy a szakadék a Mercedes és a többiek között. Ezt a hátrányt kell lefaragnunk.”

Csapattársa, az ifjonc Charles Leclerc sem tett még le a bajnoki sikerről:

“Nem, még nem. Sosem mondom, hogy pá, amíg nincs vége. Igen, valóban nehezen indult a szezon, egyértelműen többet reméltünk, de még nem kell elköszönni a bajnokságtól. Keményen kell hajtanunk és pontosan ezt is tesszük.”

“A célom mindig ugyanaz: a maximumot kihozni az autóból, ez sosem változik. Minden futamon beleadok mindent, aztán a végén meglátjuk, mi lesz.”

F1: A nyári szünetig remél Vettel 1