A Williams hétfőn bejelentette, hogy szimulátoros fejlesztőként leigazolta Jamie Chadwicket. A 21 éves angol pilótanő 2015-ben megnyerte a brit GT4-es bajnoki címet, 2018-ban futamot nyert a brit Forma-3-ban, télen megszerezte az ázsiai MRF Forma-3-as széria bajnoki címét, pillanatnyilag pedig, két forduló után vezeti az idén indult, kizárólag női versenyzőknek szervezett W szériát.

Fejlesztőpilótaként Chadwick elsősorban a grove-i központban tanulja majd a szakmát és végez szimulátoros munkát, de legalább három versenyhétvégén F1-es nagydíjakon is ott lesz a Williamsszel.

“Nagy megtiszteltetés, hogy bekerülhettem a Williams versenyzői akadémiájára. A szimulátoros munka nagyszerű lehetőséget nyújt a fejlődésre. Alig várom, hogy ott lehessek Grove-ban, megismerkedhessek a csapattal és segítsek bármiben, amiben csak tudok” – mondta a fiatal versenyzőnő.

A csapatfőnök-helyettes, Claire Williams így beszélt az igazolás kapcsán:

“Volt szerencsém személyesen versenyezni látni Jamie-t Hockenheimben, ahol megnyerte a W idénynyitó futamát. A versenyzői munkája mellett Jamie szimulátoros munkát végez majd a Williamsnél, mind a pályán, mind a központban együtt dolgozik majd a csapattal, emellett marketingfeladatokat is ellát majd.”

“A nők autósportos részvételének elősegítése nagyon fontos, és az, hogy egy női pilóta is tagja az utánpótlásprogramunknak, remélhetőleg több fiatal lányt is a versenyzésre ösztönöz majd. Szeretnénk megmutatni, hogy a motorsport befogadó és izgalmas, legyen szó akár a versenyzői, akár a műszaki háttérmunkáról. Jamie nagyszerű tehetség, alig várom a közös munkát!”

Nem Chadwick az egyetlen F1-es kötődésű női pilóta, az Alfa Romeónál hasonló szerepben dolgozik a kolumbiai Tatiana Calderon, a Forma-2-es mezőny egyetlen női versenyzője.