Miközben a Ferrari a téli teszteken még a bajnokság egyik esélyesének tűnt, az első öt futamon mindössze három dobogós helyet tudott szerezni a csapat. A Ferrari Mercedesszel szembeni hátránya a fejlesztések ellenére is tetemesre nőtt Spanyolországban, talán az autó egész koncepciója elhibázott.

Az olasz sajtó szerint már válság van a Ferrarinál, Louis Camilleri vezérigazgató viszont azt állítja, hogy nincs pánik, teljes a bizalom Mattia Binotto csapatfőnök irányába.

“Nincs semmilyen pánik. Az én feladatom, hogy megakadályozzam a pletykák terjedését” – mondta Camilleri, aki Binottóról is beszélt.

“Biztos vagyok benne, hogy találni fog megoldást. Két fontos tesztnapon veszünk részt, gyorsan magunkra fogunk találni.”

“Nincs kristálygömböm, így nem tudom megmondani, mikor találunk megoldást, de ez a teszt biztosan segíteni fog.”

Camilleri Monacótól ugyanakkor nem vár fordulatot. “Nagyon sok szűk és lassú kanyar van ott, hasonlóan a barcelonai harmadik szektorhoz, ahol egész hétvégén problémáink voltak.”