Amióta a Ferrari bejelentette, hogy az idei szezontól Charles Leclerc lesz Sebastian Vettel csapattársa, azóta vitatkozik boldog-boldogtalan arról, hogy jól döntött-e a Scuderia. Az első négy futam alapján annyi biztos, hogy Leclerc gyors, de volt egy komoly hibája is a bakui időmérőn, ami jelzi a tapasztalatlanságát is.

Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve továbbra is úgy érzi, rossz ötlet volt egy trónkövetelőt ültetni Vettel mellé, a kettejük csapaton belüli párharca destabilizálja a Ferrarit. “Csak bele kell olvasni a véleményekbe a neten: ott volt a bakui időmérős hiba, és Leclerc-t még csak nem is bírálta senki” – mutatott rá Villeneuve arra a nyilvánvaló tényre, hogy Vettelnek bezzeg megcsúsznia sem szabad, mert azonnal földbe döngölik.

“Ha ezt Vettel követte volna el, teljesen szétszedte volna a média és mindenki más. Ugyanazért a hibáért.”

“Úgy gondolom, hogy ennek negatív hatása van a csapatra. Seb bahreini megcsúszása is erre vezethető vissza, utána a kínai csapatutasítás szintén.”

“Leclerc időmérős hibája nagyban köszönhető annak, hogy meg akarta mutatni, ő az első számú. Ez árt az egész csapatnak.”

“Remélem, majd visszabillen az egyensúly, mert ők azok, akiket üldöznie kéne a Mercedesnek. Ehhez képest van három dobogó, és semmi több. Ebből nem igazán profitál a csapat.”

Villeneuve szerint nem feltétlenül Leclerc-rel, hanem a Ferrarival van a baj. “Leclerc gyors, személy szerint készen áll erre a kihívásra. A Ferrari viszont még nem készült fel egy ilyen helyzetre házon belül.”

Villeneuve szerint a Ferrari bőven ráért volna később is lehetőséget adni Leclerc-nek, meg kellett volna tartani Räikkönent. “Ezzel nem azt mondom, hogy Leclerc nem jó, mert lenyűgöző tehetség, megérdemli, hogy ott legyen. De ahogy a Ferrari működik, és ahogy Seb is igényli, hogy szeresse a csapata, abból az következik, hogy nem ez volt a helyes megoldás.”

“Nézzük csak meg, mit csinált a Mercedes, és mennyire erős idén. Esteban Ocon kézenfekvő választás lett volna Valtteri Bottas helyett, de a csapat inkább a stabilitásra szavazott. Oconra Hamilton úgy reagált volna, hogy élve fel akarja falni, és fordítva, Bottasszal viszont megvan a kölcsönös tisztelet, és a két-két győzelem ellenére a jó hangulat a csapaton belül.”