Évek óta vissza-visszatérő téma a nő versenyzők Forma-1-es részvétele, aminek újabb apropót adott, hogy a jövő hétvégén a Német Túraautó-bajnokság (DTM) betétrendezvényeként elindul a W Series, amelyben 18 fiatal pilótanő áll majd rajthoz Forma-3-as autókkal. A David Coulthard és Adrian Newey nevével fémjelzett sorozat célja elvileg az, hogy a részt vevő hölgyek bizonyíthassanak, a legjobbaknak járó pénzdíjjal pedig továbbléphessenek, esetleg akár a Forma-1-ig.

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko egy friss interjúban újra elővette a már többször hallott érvelést, miszerint a nők egyszerűen alkatilag nem alkalmasak a Forma-1-es versenyzésre:

“300 km/órás tempónál, kerék kerék elleni küzdelemnél a brutalitás is hozzátartozik, és kétlem, hogy ez megvan a női természetben” – mondta az osztrák Kleine Zeitungnak.

“A Forma-1-ben fittnek kell lenni, a vállaknál elképesztően erősnek kell lenni. A Red Bull Ring régi Gösser-kanyarjában 4 g-s a terhelés. Ezek komoly fizikai követelmények, talán túl nehezek, túl megterhelők a nőknek.”

“Igen, ma már van fékrásegítő, de így is nagy erővel kell odalépni, miközben a 40-50 fokos pilótafülkébe van zárva az ember. Ott futnak a pilóta mellett a forró kábelek. Láttuk már, hogy Szingapúrban az élversenyzők is alig állnak a lábukon (a futam után), szerintem ez a nőknek túl nagy megterhelés lenne” – magyarázta Marko.

Az osztrák aztán egy másik sportot hozott fel példaként: “A teniszben miért nem látunk Serena Williams – Novak Gyokovics meccset?”

A Forma-1-hez jelenleg egyetlen női pilóta köthető, az idén a Forma-2-ben versenyző kolumbiai Tatiana Calderon, aki az Alfa Romeo tesztelőjeként tavaly F1-es autót is vezetett.