1992-ben fordult elő utoljára, hogy egy csapat ugyanúgy három kettős győzelemmel kezdte az évet, mint idén a Mercedes. Nigel Mansell akkor az első öt versenyt megnyerte, majd hozzácsapott még négyet, és ezzel el is vitte a vb-címet.

Ross Brawn szerint nem ismétlődnek meg az akkor látottak. “Noha a statisztika egyelőre a Mercedes mellett szól, nem hiszem, hogy az idén az 1992-es forgatókönyv ismétlődik meg” – mondta Brawn.

“A három kettős győzelem egy olyan csapatnak köszönhető, amely jelenleg a tökéletesség határán egyensúlyozva működik. Ugyanakkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a konkurencia sokkal erősebb, mint a Williams domináns évében volt.”

“Bahreinben a Ferrari dominált, és csak egy technikai hiba fosztotta meg Charles Leclerc-t az első győzelmétől. Kínában aztán ismét a Mercedes felé billent a mérleg nyelve, hasonlóan Melbourne-höz.”

“Semmi bajom Toto Wolffal, Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal, sőt még mindig vannak barátaim a csapatból, de remélem, hogy az idei év nem az 1992-es ismétlése lesz.”

“Akármi is lesz a végeredmény, remélem, hogy a bajnoki csata izgalmas és sokág emlékezetes lesz – a sport érdekében.”