Daniel Ricciardo számára mindig nagy rohanás a hazai futam, mindenki őt akarja, az érdeklődésre ezúttal a csapatváltás is rátett egy lapáttal. Ricciardo igyekezett mindenki kedvében járni, csak közben túlságosan elfáradt.

Nem is sikerült jól a hétvége Ricciardónak, egy hellyel csapattársa mögé kvalifikált a 12. helyre, a futama pedig lényegében a rajt után véget ért.

“Ki vagyok facsarva” – ismerte el Ricciardo. “Próbáltam mindenki kedvében járni a múlt héten, csak éppen magamra nem figyeltem. Ezen változtatni fogunk jövőre.”

“Ez egy kemény hét volt. Nem akarok semmit erre fogni, de az biztos, hogy sok mindent érzek.”

Cyril Abiteboul Renault-csapatfőnök nem várt azonnal csodát Ricciardótól. “Ez egy olyan hétvége volt, amelyen döntően a hullámvölgyek voltak többségben, néhány villanástól eltekintve” – mondta Abiteboul.

“Közösen kell jobban teljesítenünk, ez mindenki számára egy tanulási folyamat lesz.”