A Ferrari ma leleplezte 2019-es Forma-1-es autóját, az SF90-est. Az új autó mellett új a csapatfőnök, Maurizio Arrivabenét a korábbi technikai főnök, Mattia Binotto váltotta az idei évre, és új az egyik pilóta is, a veterán Kimi Räikkönen helyére a saját nevelésű tehetséget, a 21 éves Charles Leclerc-t ültették.

Bár a fiatal monacói csak második F1-es évét kezdi, azt mondja, nem ideges amiatt, hogy a legendás csapatnál és egy négyszeres világbajnok mellett kell majd helytállnia.

“Ideges? Nem, nem vagyok. Sokkal inkább lehetőség az, hogy Sebastian (Vettel) mellett lehetek, nagy bajnok, sokat tanulhatok tőle. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű szezon lesz ez, ehhez persze együtt kell majd dolgoznunk, de biztos, hogy menni fog.”

“Nagyon izgatottan várom az új kaland kezdetét, természetesen gyerekkorom óta ez volt az álmom. Mindig a vörös autót figyeltem, reménykedtem, hogy egy nap én ülhetek majd benne. Nagyon megható nap ez számomra. Néhány éve a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja vagyok már, ami borzasztóan sokat segített a fejlődésben, a végső cél pedig az volt, hogy eljussak ide. Most megtörtént, nagyon büszke vagyok, alig várom, hogy kezdjük.”

F1: Cseppet sem ideges a Ferrari ifjonca 1

Az idén már ötödik ferraris évét kezdő Vettel így beszélt az autó leleplezése után:

“Úgy gondolom, hogy mindannyian nagyon izgatottak vagyunk most. Az ember látja, ahogy elkészülnek az autó darabjai, de így egyben ma látjuk először. Hihetetlen látni, ahogy minden összeáll. Most nem vagyok megfelelően öltözve, de legszívesebben azonnal belepattannék. Alig várom, hogy beülhessek! Nagyon várom ezt az idényt. Hiszem, hogy a csapat a jó úton jár, remélhetőleg idén még tovább javulunk!”

A német nem aggódik a főnökcsere miatt.

“Nyilván most új szerepbe került, de Mattia szinte mindannyiunknál régebb óta tagja a csapatnak” – utalt arra, hogy az olasz immár 23 éve dolgozik a Ferrarinál. “Nagyon-nagyon rég itt van, és az elmúlt öt évben már együtt dolgoztunk. Nyilván másképp dolgozunk majd (mint Arrivabenével), de nagyon várom a közös munkát.”