A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az elmúlt négy évben apja nyomdokaiba lépve formaautós karrier építésébe kezdett, előbb a német és az olasz Forma-4-ben tanulta az alapokat, majd 2017-18-ban a Forma-3-as Európa-bajnokságban küzdött, tavaly a bajnoki címet is megszerezte.

A 19 éves kis Schumi idén az F1 előszobájának számító Forma-2-ben – immár a Ferrari neveltjeként – folytatja, a cél pedig nem titkoltan a száguldó cirkuszba való eljutás.

De mit jelent egy Forma-1-es legenda fiaként végigmenni az úton?

“Örülök, hogy minden idők legnagyobb F1-pilótájának fia lehetek. Örülök, hogy ő minden idők legjobbja, csodálom ezért. Néha ugyan nem könnyű, de ez van. Van jó oldala és van rossz oldala” – mondta.

“De a világ minden tájáról érkező támogatás nyilván semmiképp sem rossz, hálás vagyok érte” – tette hozzá.

Az ifjú Schumacher azt is felidézte, amikor megmondta édesapjának, hogy ő is profi versenyző akar lenni:

“A versenyzés, a gokartozás a családi életünk része, mindig szerettem apával gokartozni. Jó móka volt vele versenyezni és arra is emlékszem, amikor egy napon megkérdezte, hogy számomra ez csak hobbi vagy hivatásszerűen szeretném-e csinálni. Azonnal azt feleltem, hogy komolyan akarom csinálni, soha nem akartam mást.”