A Forma-1-es Brazil Nagydíjon a Red Bull gumikezelésének és -stratégiájának köszönhetően Max Verstappen toronymagas esélyesként vezette a futamot, ám végül csak a 2. helyen ért be, mert a 44. körben ütközött a körhátrányból előzni próbáló Force Indiá-s Esteban Oconnal.

A francia pilótának rögtön a futam közben kiosztottak egy 10 másodperces stop&go büntetést, de Verstappen maga is számon akarta kérni Ocont, így annak ellenére, hogy ott semmi dolga nem volt – dobogósként őt odafent mérik –, elment az FIA garázsába és a mérlegelésnél meglökdöste a riválist, amiért utólag két nap közmunkát kapott büntetésként.

A holland Ziggo Sport hétfő esti adásában azt mondta a Red Bull-os, hogy nem verekedni ment oda, de Ocon viselkedése bepöccentette:

“Utólag mindig könnyű. Egyszerűen meg akartam keresni, hogy megkérdezzem, mégis mi történt, hogy fordulhat elő ilyesmi, de ő rögtön úgy reagált, hogy gyorsabb voltam nálad, ráadásul vigyorogva” – mesélte.

“Én próbáltam a lehető legpozitívabban állni a szerelőimhez, hiszen ez a második hely nem volt igazságos. Erre itt ez a figura, aki nemhogy bocsánatot kérne, hanem épp ellenkezőleg viselkedik.”

Verstappen és Ocon 2014-ben kemény csatákat vívott a Forma-3-as Európa-bajnokságban a bajnoki címért, volt olyan eset, amikor a holland lökte ki a franciát. A kérdésre, hogy szerinte azért akart-e törleszteni most Ocon, Verstappen így felelt:

“Nem, és a Forma-1-ben ő nem is ellenfelem. Én csak azokra koncentrálok, akikre kell, csak a legjobbakat akarom legyőzni.”

Forrás: Fotó: Europress