A Ferrari 2007-ben, Kimi Räikkönennel szerzett utoljára egyéni bajnoki címet, míg a konstruktőri versenyben 2008-ban voltak utoljára sikeresek.

A maranellóiak idén igazán versenyképesen kezdték az évet, de a csapat és Sebastian Vettel hibái miatt nem mindig maximalizálták az eredményeket, amikor lehetett, a nyári szünet óta pedig már a Mercedes és Lewis Hamilton került előnybe, mostanra gyakorlatilag oda a remény.

A Ferrari 2006-13 közti versenyzője, az F1-ből tavaly év végén visszavonult Felipe Massa úgy látja, a Scuderia amolyan ördögi körbe került, a bajnoki sikertelenség miatt egyre nagyobb rajtuk a nyomás, ami aztán meg is akadályozza őket abban, hogy igazán eredményesek lehessenek.

“Megnyertük a bajnoki címet 2007-ben és aztán 2008-ban, de utána a Ferrarinál megjelentek a problémák és azóta sem nyertek. Talán most is hasonló a hangulat, mint amikor 2013-ban elhagytam a csapatot: nagy a nyomás, hogy nyerjenek, és nehezen kezelik ezt. Nem tudnak igazán hatékonyan dolgozni” – mondta a Motorsport.comnak.

“Bár nem állítom, hogy már biztosan nem nyernek idén, de talán azért bukják el a küzdelmet, mert hibázgattak, és mert sokkal nagyobb nyomás van rajtuk, mint a Mercedesen. A Mercedes győzött az elmúlt négy évben, a cím birtokában sokkal könnyebb a munka, mint úgy, hogy ott a győzelmi kényszer, mert olyankor sokkal könnyebb hibázni is.”

Ezzel együtt Massa úgy véli, nincs szükség drasztikus változtatásokra ahhoz, hogy a Ferrari újra a csúcsra érhessen:

“Úgy gondolom, egyszerűen csak meg kell találni a munka, a felkészülés leghiggadtabb, legösszeszedettebb módját. Jó csapat, elképesztő alakulat, és azt kell mondjam, nagyon jó autót is hoztak össze. Abban nem volt hiba, inkább más, apró dolgok hiányoznak még.”

Forrás: Fotó: Europress