Bottast az orosz futam 26. körében utasították arra, hogy engedje maga elé csapattársát, mert a Mercedes a címvédő gumijának hólyagosodása miatt aggódott. Noha a finn titkon remélte, hogy ha Sebastian Vettelt maga mögött tartja, visszakaphatja a győzelmet, erre nem került sor.

Hamilton azonban fontolgatta, hogy visszaadja az első helyet. “Megfordult a fejemben, nagyon komolyan gondolkodtam rajta” – mondta Hamilton. “Az utolsó 12 körben folyamatosan az járt a fejemben, mennyire furcsa érzés, hogy én vezetek.”

“Nem volt valami jó érzés. A tavalyi Magyar Nagydíj jutott állandóan eszembe, aztán az, hogy a csapat szerint milyen eredményre van szükségünk ezen a hétvégén.”

“Szükségünk van erre a tíz pontra, mert ha az autó lerobban, vagy bármi történik, és emiatt esetleg néhány ponttal veszítünk a végén, akkor erre a napra mutogatva fel kellene tennünk a kérdést, hogy jó csapatmunkát végeztünk-e.”

“Ez a győzelem azonban egyértelműen azok között van, amelyekre a legkevésbé sem vagyok büszke.”