A háttérben jó ideje folyt a munka a dán főváros, Koppenhága utcáira tervezett Forma-1-es verseny szervezésén, ám mostanra elég egyértelmű, hogy nem lesz semmi a 2020-ra tervezett nagydíjból.

Koppenhága főpolgármestere, Frank Jensen egyértelműen fogalmazott a Politiken napilapnak: “Ilyen kockázatokkal járó projektben nem vállalhatunk részt. Nyitott voltam rá, de világossá vált számomra, hogy igen komoly közpénzráfordítást vártak volna el.”

A projektet a korábbi tudományügyi miniszter, Helge Sander indította útjára.

“Hihetetlenül csalódott vagyok, ugyanis olyan sokat elértünk mostanra. A Liberty Media szeretett volna futamot Koppenhágában, (az F1-es versenyigazgató) Charlie Whiting is áldását adta, Hermann Tilke pedig dolgozott a pálya tervezésén. Már a kezünkben érezhettük.”

A szervezés másik kulcsfigurája, az üzletember Lars Seier Christensen azt mondta, “nagyon dühös” a fejlemény miatt:

“Tisztán politikai döntésről van szó, amit 12 hónappal ezelőtt is meghozhattak volna, amivel a több ezer órányi munkát és több millió dollárt megspórolhattak volna a tehetséges stábunknak.”