Daniel Ricciardo másfél hete óriási meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette, elhagyja a Red Bullt, hogy 2019-től a Renault gyári csapatánál folytassa a pályafutását.

Az ausztrált a szezon első felében a Ferrarival és a Mercedesszel is hírbe hozták, ám a nyárra világossá vált, hogy a Red Bull előtt járó két csapatnál egyelőre nem lesz helye, így magától értetődőnek tűnt a hosszabbítás, főleg, hogy az energiaital-gyártó komoly engedményekre is hajlandó volt a pilóta kedvéért, árulta el a csapatfőnök, Christian Horner.

“Daniel azt mondta, hogy egy Amerikába tartó repülőúton hozta meg a döntést. Nagyon nem értem. Kár, hogy elhagyja a csapatot, de meggyőződése, hogy a Renault felszálló ágban van. Úgy volt vele, hogy inkább lesz ő nagy hal a kisebb medencében” – mondta Horner az F1 hivatalos podcastjében.

“Pedig mi Daniel minden kívánságát teljesítettük (a hosszabbítást illetően), mindent megtettünk. Még abba is belementünk, hogy egyéves szerződést kössünk, ha jövőre a Mercedes vagy a Ferrari hívná. Egyáltalán nem a pénzről szólt a dolog, és nem is a csapaton belüli helyzetéről vagy az elkötelezettségünkről vagy a szerződés hosszáról. De ha szíve már nem volt itt…”

Horner hozzátette, hogy először viccnek gondolta Ricciardo döntését: “Daniel felhívott és azt mondta, hogy a Renault-hoz megy. Mondtam neki, hogy milyen vicces kedvében van a nyári szünetben, de komolyan, egy pillanatig úgy gondoltam, hogy csak viccel. De aztán gyorsan rájöttem, hogy tényleg komolyan beszél. Ezt pedig tiszteletben kellett tartanom.”