Sebastian Vettel joggal lehetett volna csalódott, mert a szombaton váratlanul megérkező eső felborította az erőviszonyokat, így a szinte biztos pole helyett a Ferrari a második sorba szorult a Hungaroringen. Mivel a pályán szinte lehetetlen előzni, ezzel lényegében már szombaton elment a győzelem esélye a vb-második számára.

Vettel amit tudott, azért kihozott a helyzetből, második lett a futamon, és a hivatalos sajtótájékoztatón nem tűnt olyannak, mint aki nagyon el lenne kenődve.

Vettel bebizonyította, hogy egy nindzsa veszett el benne: miközben csapattársa éppen a gumikról beszélt, Vettel kiszúrt egy legyet az asztalon, és röptében elkapta. A zsákmányt aztán megmutatta a mellette ülő, futamgyőztes Lewis Hamiltonnak is, jót mosolyogtak együtt a dolgon.

Mi már vagy tízszer megnéztük, de még mindig nem tudjuk, miről beszélt Kimi!