Küzdelmes időmérője volt Daniel Ricciardónak a 2018-as F1-es Magyar Nagydíjon. Már a Q1-ből is nehezen jutott tovább az ausztrál, ugyanis a hűvös, kissé nedves pályán nehezen melegedtek fel a sárga oldalfalú lágy gumik a többiek lila oldalú ultralágyával szemben. „A Q1-en épphogy csak túljutottunk” – mondta.

Végül sikerült a továbbjutás, ám a Q2-ben leszakadt az ég, és Ricciardo időmérője is véget ért. Az ausztrál ideje csak a 12. helyre volt elég. „A Q2 kezdetekor megérkező eső miatt az volt előnyben, aki először a pályára hajt” – mondta az ausztrál. „Az első körön Stroll megpördült előttem, úgyhogy sárga zászlós szakasz lépett életbe a kettes szektorban, így nem javíthattam a körömön. Ezután egyre vizesebbé váltak a körülmények, így alapvetően csak egy köröm volt, amin Stroll megpördült. Balszerencse.”

Ricciardo zsinórban második versenyét kezdheti a pontszerző zónán kívülről. Az ausztrál szerint nehéz lesz előzni a Hungaroringen, de meg fogja találni a módját. „Nem vagyunk jó helyen a tizenkettedik hellyel. Ám még nem a holnapra figyelek, ez most nagyon peches volt” – sajnálkozott a Red Bull pilótája.

Max Verstappen valamivel jobban szerepelt, ám ő sem lehet túl büszke mai teljesítményére. A holland csak a hetedik lett, ráadásul a versenybíróság vizsgálatot indított ellene, mivel feltartotta Romain Grosjean Haas-Ferrariját a Q3 végén.

A felügyelők végül nem találták vétkesnek Verstappent, de a holland így is csalódott, hiszen csak a hetedik helyen végzett az időmérőn. „Nem ment jól” – mondta kissé ingerülten. „Nincs tapadás, így az esőben nem sokat lehet tenni. Idén nem igazán megyünk jól vizes körülmények között. Az újraindításoknál sem tudjuk tartani a lépést, lásd Bakut és a hockenheimi futamot. Az autó egyszerűen nem működik, nem tudom mi az oka ennek.”

Verstappen így inkább már a vasárnapi futamra gondol. „Javíthatunk egy kicsit a helyezésünkön a stratégiával. Versenykörülmények között le kell, hogy gyűrjük a Toro Rossót és a Renault-t” – tekintett előre a holland. „Nem akarom, hogy essen holnap az eső, mert akkor nem működik jól a kocsi, nem vagyunk elég gyorsak. Balesetek nélkül az ötödik helyre képesek vagyunk” – tette hozzá a Red Bull fiatal pilótája.

Forrás: Racefans.net