A 2016-ban a Forma-1-be teljes újoncként belépő amerikai Haas óriásit húzott azzal, hogy a Ferrarival szoros technikai együttműködésben építették fel a csapatot, hiszen az első pillanattól fogva versenyképesek voltak, míg az Alfa Romeo név felvételével a Ferrari valódi B csapatává vált Sauber idén kezdett újra szárnyalni az elmúlt két év siralmas szereplését követően.

Az ilyen partnerségnek több előnye is van a gyári alakulat számára, a különböző szavazásokon erős szövetségeseket tudhatnak maguk mellett, ráadásul az ifjoncaiknak is helyet tudnak szerezni.

A Mercedesnek jelenleg nincs ilyen szintű szövetségese, de mindkét motorpartnere, a pénzügyi nehézségekkel küszködő Force India, valamint a sosem látott mélységekben járó Williams is jó választás lenne, ismerte el Toto Wolff:

“A Ferrari-Sauber modell bizonyítja, hogy az ilyen szövetségek biztosíthatják a jövőbeli versenyképességet. Figyelemmel követjük a helyzetet. A Force Indiával már van együttműködésünk (a Mercedes-nevelt Esteban Ocon versenyeztetésével – a szerk.), támogatjuk őket. Jelenleg azon gondolkodunk, hogy lehetséges lenne-e hasonló partnerség a Williamsszel is” – mondta a francia Le Figarónak a Merci-főnök.

A Williams ugyanakkor híresen kényes a függetlenségére, nem tudni, hajlandó lesz-e lemondani erről az alapító Sir Frank a jobb eredmények, és talán egyszerűen a túlélés érdekében.

Forrás: Fotó: Europress