A Mercedes a Kanadai Nagydíj előtt nem tudott új motorspecifikációra váltani, keveset rendelt a hiperlágy gumikból, a versenyen ráadásul előjött egy hűtési probléma is. Lewis Hamiltonnak meg kellett elégednie az ötödik hellyel, és mivel Sebastian Vettel nyert, ismét a ferraris vezet összetettben (121-120).

Hamilton szerint a montreali eredmény nem jelenti azt, hogy a Mercedes esélytelenné vált volna, nem is hajlandó erre gondolni.

“Ha arra gondolnék, hogy nem vagyunk elég jók, az lenne a gyengeség első jele” – mondta Hamilton. “Nem engedek ilyesmit a fejembe, az én elmém nem gyenge. Azért vagyok itt, hogy győzzek.”

“Továbbra is hiszek benne, hogy nyerhetünk. Teljesen megbízom a szerelőimben, igyekszem nekik is továbbadni ezt az energiát.”

“Soha nem azt nézem, hogy kitől kaphatok ki. Hanem azt, hogyan győzhetek le mindenkit. Hogyan lehetek jobb? Így fogok tenni, amíg meg nem halok.”

“A motorjaink hosszú utat tettek már meg, ezért vagyok hálás ezért a napért. Sok verseny van még hátra, és lehet, ha tíz futam múlva visszatekintek erre a hétvégére, örülni fogok, hogy ez az ötödik hely nem nyolcadik vagy kiesés volt.”