A Ferrari kivételével minden istálló részt vesz a második szezonját kezdő esport-szériában, mely 2018-ra jelentősen megújult.

A tavalyi sikereket túlszárnyalva a szervezők bevonták a csapatokat is, melyek kiválaszthatják a jelentkezők közül saját virtuális csapatuk pilótáit. A versenyzőknek először április 13-tól van lehetőségük kvalifikálni arra a listára, melyről a kilenc résztvevő e-csapat a júliusi Brit Nagydíj hétvégéjén választhat pilótát.

Az előző szezon után, melyet a brit Brendon Leigh nyert, a sportág megújította szerződését a hivatalos F1-es játékokat gyártó Codemasters céggel, illetve az e-széria hivatalos partnere lett a DHL szállítmányozási cég.

A komolyabb verseny szeptembertől kezdődik, ekkor indul be az e-csapatok és pilóták bajnoksága, ennek győztese 200.000 dollárral gazdagabban térhet haza. Előreláthatólag élőben is lehet követni a versenyeket, a játékközvetítésekre szakosodott Twitchen, illetve egyes tévészolgáltatóknál.