Komoly fölénnyel zárt az első helyen a 2018-as Forma-1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén a mercedeses Lewis Hamilton Melbourne-ben.

A négyszeres világbajnok címvédő a Pirelli ultralágy gumiján saját csapattársát, Valtteri Bottast is bő fél másodperccel verte, míg a harmadikként rangsorolt holland csodagyerek, Max Verstappen már több mint héttizeddel maradt el Hamiltontól a Red Bull-lal.

A 4-5. idővel a Ferrari párosa, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel zárt az Albert Park-i pályán, azonban a vörös autókra nem került fel az ultralágy gumi az első gyakorláson.

Az élcsapatok pilótái közül a helyi kedvenc, Daniel Ricciardo volt a leglassabb, az ausztrál több mint egy másodperccel volt lassabb Hamiltonnál.

A teszteken látott formát megőrizve a Haas volt a “best of the rest”, Romain Grosjean a 7. legjobb időt hozta ki a tavalyi Ferrarira kísértetiesen hasonlító autóból. A top10-be befért még a két McLaren és az egyik Renault.

Fernando Alonsóék számára igen kínosan és baljóslatúan indult a szezon: hiába fogadkoztak, hogy a téli teszteken látott megbízhatósági problémákat kijavították, a legelső szabadedzésen a kipufogó problémái miatt Alonso és Stoffel Vandoorne is igen sokáig a garázsban vesztegelt. Sovány vigasz, de a Renault-motorral az autó jóval gyorsabb volt elsőre, mint a Hondát megörökölt Toro Rosso – ám a teljes középmezőny igen szoros.

Az év első edzésén egyetlen komolyabb incidens sem történt.