A barcelonai tesztek eredményei alapján kis különbségek vannak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között, de az idei szezonnak is a Mercedes az esélyese. Toto Wolff csapatfőnök szerint nem lefutott az idény, kemény csatára számít a három éllovas részvételével.

“Izgatottan várjuk a versenypályára való visszatérést” – mondta Wolff. “Minden, amit az elmúlt hónapokban tettünk, csupán az első lépései voltak a 2018-as szezonunknak.”

“Most ideje, hogy kiderüljön, mit is raktunk össze. Ahogy egy régi mondás tartja, ahogy a lámpák kialszanak, a baromságok elhalkulnak.”

“Tavaly nagyon szoros volt a verseny, egy pillanatig sem lazíthattunk. Az idei szezon izgalmas hármas csatát ígér a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között. Mindenki keményen dolgozott azért az elmúlt hónapokban, hogy a lehető legjobb autóval kezdjük a harcot.”

“A tesztek eredményeit sokan túlgondolják, még mi sem tudjuk, igazi téthelyzetben mire lesz képes az autó. Kevesebb erőforrással gazdálkodhatunk, mint tavaly, így a megbízhatóságnak ismét fontos szerepe lesz.”